Με θολά τα μάτια απ’ τον πόνο,
τυπικά, το χέρι απλώνω,
να σ’ αγγίξω για στερνή φορά,
“άντε γεια” σου λέω “να προσέχεις”
και σ’ ευχαριστώ,
κι ας με σκοτώνεις εν ψυχρώ.
Να ‘σαι καλά, να ‘σαι καλά,
αυτό με νοιάζει,
τώρα που φεύγεις μακριά,
η μοναξιά να ‘ξερες πόσο με τρομάζει,
μα δεν πειράζει, να ‘σαι καλά,
αυτό με νοιάζει, να ‘σαι καλά.
Ψεύτικα σου χαμογελάω,
δεν σου δείχνω πόσο πονάω,
κλαίω από μέσα μου κρυφά,
“άντε γεια” σου λέω “να προσέχεις”
και σ’ ευχαριστώ,
κι ας με σκοτώνεις εν ψυχρώ.
Να ‘σαι καλά, να ‘σαι καλά,
αυτό με νοιάζει,
τώρα που φεύγεις μακριά,
η μοναξιά να ‘ξερες πόσο με τρομάζει,
μα δεν πειράζει, να ‘σαι καλά,
αυτό με νοιάζει, να ‘σαι καλά.
|
Me tholá ta mátia ap’ ton póno,
tipiká, to chéri aplóno,
na s’ angikso gia sterní forá,
“ánte gia” su léo “na proséchis”
ke s’ efcharistó,
ki as me skotónis en psichró.
Na ‘se kalá, na ‘se kalá,
aftó me niázi,
tóra pu fevgis makriá,
i monaksiá na ‘kseres póso me tromázi,
ma den pirázi, na ‘se kalá,
aftó me niázi, na ‘se kalá.
Pseftika su chamogeláo,
den su dichno póso ponáo,
kleo apó mésa mu krifá,
“ánte gia” su léo “na proséchis”
ke s’ efcharistó,
ki as me skotónis en psichró.
Na ‘se kalá, na ‘se kalá,
aftó me niázi,
tóra pu fevgis makriá,
i monaksiá na ‘kseres póso me tromázi,
ma den pirázi, na ‘se kalá,
aftó me niázi, na ‘se kalá.
|