Εχτές αργά το δειλινό
το σπίτι έμεινε, έμεινε ορφανό
εμάζεψες τα ρούχα σου και έφυγες μάνι μάνι
να βρεις αλλού λιμάνι
Καρδιά δεν είχες και ψυχή
το δάκρυ μου έτρεχε βροχή
Στο σπίτι γύρισα, γύρισα αργά
και ήταν όλα, όλα σκοτεινά
την πόρτα όταν χτύπησα δεν ήρθες να μ’ ανοίξεις
αγάπη να μου δείξεις
Και ένιωσα πρώτη μου φορά
την πιο μεγάλη συμφορά
Εχτές αργά, αργά το δειλινό
το σπίτι έμεινε, έμεινε ορφανό
εμάζεψες τα ρούχα σου κι όλα τα πράγματά σου
πως βάσταξε η καρδιά σου
Η νύχτα απλώθηκε βαριά
και που θα βρω παρηγοριά
|
Echtés argá to dilinó
to spíti émine, émine orfanó
emázepses ta rucha su ke éfiges máni máni
na vris allu limáni
Kardiá den iches ke psichí
to dákri mu étreche vrochí
Sto spíti girisa, girisa argá
ke ítan óla, óla skotiná
tin pórta ótan chtípisa den írthes na m’ aniksis
agápi na mu diksis
Ke éniosa próti mu forá
tin pio megáli simforá
Echtés argá, argá to dilinó
to spíti émine, émine orfanó
emázepses ta rucha su ki óla ta prágmatá su
pos vástakse i kardiá su
I níchta aplóthike variá
ke pu tha vro parigoriá
|