Πόσο κουράστηκα ν’ ακούω τις συμβουλές σου.
Θες να μ’ αλλάξεις, είναι μια απ’ τις εμμονές σου.
Μα ξέρεις κάτι;
Ένα κομμάτι απ’ την ψυχή μου έχει αρρωστήσει.
Δεν αντέχω άλλο εδώ
να μου φωνάζεις, να με κρίνεις,
να μ’ αγκαλιάζεις ψεύτικα και να μ’αφήνεις.
Μόνη σου φεύγεις, μόνη γυρίζεις.
Όλα σου φταίνε,
μόνη γκρεμίζεις ό,τι χτίζαμε καιρό.
Και δεν αξίζει πια να προσπαθώ.
Είν’ το όνειρο μας ξένο, απατηλό.
Δε μετανιώνω, δεν έχω χρόνο
να κοροϊδεύω τον εαυτό μου εδώ.
Δε μετανιώνω, βγαίνω στο δρόμο
να σε ξεχάσω εκεί να λυτρωθώ.
Πόσο σκληρή στ’ αλήθεια μπόρεσες να γίνεις;
Θα μείνεις μόνη σου, μια μηχανή οδύνης.
Και ξέρεις κάτι;
Ένα κομμάτι απ’ την ψυχή σου έχει πεθάνει.
Δεν αντέχω άλλο εδώ.
Ναι δεν αξίζει πια να προσπαθώ.
Είν’ το όνειρο μας ξένο, απατηλό.
Δε μετανιώνω, δεν έχω χρόνο
να κοροϊδεύω τον εαυτό μου εδώ.
Δε μετανιώνω, βγαίνω στο δρόμο
να σε ξεχάσω εκεί να λυτρωθώ.
Όσο κι αν πονώ δε θα φοβηθώ
ναι, θα σε ξεχάσω ναι, θα λυτρωθώ.
|
Póso kurástika n’ akuo tis simvulés su.
Thes na m’ alláksis, ine mia ap’ tis emmonés su.
Ma kséris káti;
Έna kommáti ap’ tin psichí mu échi arrostísi.
Den antécho állo edó
na mu fonázis, na me krínis,
na m’ agkaliázis pseftika ke na m’afínis.
Móni su fevgis, móni girízis.
Όla su ftene,
móni gkremízis ó,ti chtízame keró.
Ke den aksízi pia na prospathó.
In’ to óniro mas kséno, apatiló.
De metanióno, den écho chróno
na koroidevo ton eaftó mu edó.
De metanióno, vgeno sto drómo
na se ksecháso eki na litrothó.
Póso sklirí st’ alíthia bóreses na ginis;
Tha minis móni su, mia michaní odínis.
Ke kséris káti;
Έna kommáti ap’ tin psichí su échi petháni.
Den antécho állo edó.
Ne den aksízi pia na prospathó.
In’ to óniro mas kséno, apatiló.
De metanióno, den écho chróno
na koroidevo ton eaftó mu edó.
De metanióno, vgeno sto drómo
na se ksecháso eki na litrothó.
Όso ki an ponó de tha fovithó
ne, tha se ksecháso ne, tha litrothó.
|