Οι ναυαγοί στεριά γυρεύουν
κι οι νυχτωμένοι την αυγή
ποιες φαντασίες σε μαγεύουν
και άλλο δεν πατάς στη γη
Στου ονείρου σου το παραπέτο
μ’ άφησες να παραπατώ
από τα σύννεφα να πέφτω
και τα φιλιά σου να ζητώ
Είναι σκληρό να προσπαθείς
απ’ τη σκιά σου να ξεφύγεις
ήσουνα εδώ προτού να `ρθεις
θα είσ’ εδώ κι αφού θα φύγεις
Τώρα στου δρόμου το σχολείο
δίνω διαρκώς κόλλα λευκή
ήταν φανταστικό το πλοίο
μα οι ναυαγοί πραγματικοί
Μια μελωδία μεθυσμένη
παίζουν στο δρόμο οι μουσικοί
σαν έχεις πόρτα κλειδωμένη
πως θες η άνοιξη να μπει
Είναι σκληρό να προσπαθείς
απ’ τη σκιά σου να ξεφύγεις
ήσουνα εδώ προτού να `ρθεις
θα είσ’ εδώ κι αφού θα φύγεις
|
I nafagi steriá girevun
ki i nichtoméni tin avgí
pies fantasíes se magevun
ke állo den patás sti gi
Stu oniru su to parapéto
m’ áfises na parapató
apó ta sínnefa na péfto
ke ta filiá su na zitó
Ine skliró na prospathis
ap’ ti skiá su na ksefígis
ísuna edó protu na `rthis
tha is’ edó ki afu tha fígis
Tóra stu drómu to scholio
díno diarkós kólla lefkí
ítan fantastikó to plio
ma i nafagi pragmatiki
Mia melodía methisméni
pezun sto drómo i musiki
san échis pórta klidoméni
pos thes i ániksi na bi
Ine skliró na prospathis
ap’ ti skiá su na ksefígis
ísuna edó protu na `rthis
tha is’ edó ki afu tha fígis
|