Τους χειμώνες, προσπερνάω
άλλο πια, δε τους μετράω
Δε γνωρίζω ποιο χρόνο ζω
Στα όνειρά μου, μαζί σου κοιμάμαι
ξημερώνει, και φοβάμαι
Μη με ξεχνάς, μη με ξεχνάς
Δε με νοιάζουνε οι μέρες
οι Κυριακές και οι Δευτέρες
είναι γεμάτες μοναξιά
Δε με νοιάζουνε οι ώρες
οι λιακάδες και οι μπόρες
αφού δε σ’ έχω αγκαλιά
Τα λουλούδια, με πληγώνουν
τα τραγούδια, με σκοτώνουν
με κυκλώνει η ερημιά
Χάνω όλες, τις αισθήσεις
έλα τώρα, μην αργήσεις
Μη με ξεχνάς, μη με ξεχνάς
Δε με νοιάζουνε οι μέρες
οι Κυριακές και οι Δευτέρες
είναι γεμάτες μοναξιά
Δε με νοιάζουνε οι ώρες
οι λιακάδες και οι μπόρες
αφού δε σ’ έχω αγκαλιά
|
Tus chimónes, prospernáo
állo pia, de tus metráo
De gnorízo pio chróno zo
Sta ónirá mu, mazí su kimáme
ksimeróni, ke fováme
Mi me ksechnás, mi me ksechnás
De me niázune i méres
i Kiriakés ke i Deftéres
ine gemátes monaksiá
De me niázune i óres
i liakádes ke i bóres
afu de s’ écho agkaliá
Ta luludia, me pligónun
ta tragudia, me skotónun
me kiklóni i erimiá
Cháno óles, tis esthísis
éla tóra, min argísis
Mi me ksechnás, mi me ksechnás
De me niázune i méres
i Kiriakés ke i Deftéres
ine gemátes monaksiá
De me niázune i óres
i liakádes ke i bóres
afu de s’ écho agkaliá
|