Λες πως φοβάσαι τις βραδιές,
μονάχη σου σαν μένεις,
λες πως φοβάσαι τις στιγμές,
στιγμές που ξεμακραίνεις.
Λες πως φοβάσαι μη χαθώ,
μου γράφεις να προσέχω,
λες πως φοβάσαι όταν αργώ,
μα εγώ στο νου μου σ’ έχω.
Μη σε νοιάζει, μη, εγώ σ’ αγαπώ,
ό, τι κι αν συμβεί, εγώ θα ‘μαι εδώ,
μη σε νοιάζει, μη, εγώ σ’ αγαπώ,
ό, τι κι αν συμβεί.
Λες πως φοβάσαι τ’ αύριο,
το αύριο που θα ‘ρθει πάλι,
λες πως φοβάσαι τις φωνές,
κόσμος σου φέρνει ζάλη.
Μη σε νοιάζει, μη, εγώ σ’ αγαπώ,
ό, τι κι αν συμβεί, εγώ θα ‘μαι εδώ,
μη σε νοιάζει, μη, εγώ σ’ αγαπώ,
ό, τι κι αν συμβεί.
Μη σε νοιάζει, μη, εγώ σ’ αγαπώ.
|
Les pos fováse tis vradiés,
monáchi su san ménis,
les pos fováse tis stigmés,
stigmés pu ksemakrenis.
Les pos fováse mi chathó,
mu gráfis na prosécho,
les pos fováse ótan argó,
ma egó sto nu mu s’ écho.
Mi se niázi, mi, egó s’ agapó,
ó, ti ki an simvi, egó tha ‘me edó,
mi se niázi, mi, egó s’ agapó,
ó, ti ki an simvi.
Les pos fováse t’ avrio,
to avrio pu tha ‘rthi páli,
les pos fováse tis fonés,
kósmos su férni záli.
Mi se niázi, mi, egó s’ agapó,
ó, ti ki an simvi, egó tha ‘me edó,
mi se niázi, mi, egó s’ agapó,
ó, ti ki an simvi.
Mi se niázi, mi, egó s’ agapó.
|