Σαν Οδυσσέας δέθηκα
στο πιο ψηλό κατάρτι,
μα τα σχοινιά ήταν χάρτινα
και σάπιο ήταν το ξάρτι.
Ν’ ακούσω μια γλυκιά λαλιά
σκέφτηκα πριν βουλιάξω,
προσπάθησα μα ξέχασα,
τους ναύτες να διατάξω.
Ε! Οδυσσέα μη σταματάς,
ποτέ σου μην το χάσεις
όπως και τον παλιό καιρό
την Κίρκη θα δαμάσεις.
Τους Λωτοφάγους που θα βρεις,
μα και τους Λαιστρυγόνες,
εσύ τους θες για πρόγευμα,
σε σχολικούς αγώνες.
Απ’ όπου κι αν σαλπάρουμε,
για την Ιθάκη πάμε,
στη θάλασσα και στη στεριά
πάντα το πολεμάμε.
Σε Κύκλωπες μονόφθαλμους
δεκάξι μάτια φρύδια,
να με φυλάν διπλοσκοπιά
μη φτάσω στην πατρίδα.
|
San Odisséas déthika
sto pio psiló katárti,
ma ta schiniá ítan chártina
ke sápio ítan to ksárti.
N’ akuso mia glikiá laliá
skéftika prin vuliákso,
prospáthisa ma kséchasa,
tus naftes na diatákso.
E! Odisséa mi stamatás,
poté su min to chásis
ópos ke ton palió keró
tin Kírki tha damásis.
Tus Lotofágus pu tha vris,
ma ke tus Lestrigónes,
esí tus thes gia prógevma,
se scholikus agónes.
Ap’ ópu ki an salpárume,
gia tin Itháki páme,
sti thálassa ke sti steriá
pánta to polemáme.
Se Kíklopes monófthalmus
dekáksi mátia frídia,
na me filán diploskopiá
mi ftáso stin patrída.
|