Με παίρνει το, με παίρνει το φιλότιμο
κι απ’ το παράπονό μου
δακρύζουνε, δακρύζουνε τα μάτια μου
και λιώνω απ’ τον καημό μου.
Θέλω σε όλους να το πω
μα ποιος να με πιστέψει
πως μια γυναίκα αγάπησα
και μ’ έχει καταστρέψει.
Μια νύχτα έφυγε μακριά
χωρίς χωρίς να με ρωτήσει
και στ’ ορφανό σπιτάκι μας
δε θα ξαναγυρίσει.
Θέλω σε όλους να το πω
μα ποιος να με πιστέψει
πως μια γυναίκα αγάπησα
και μ’ έχει καταστρέψει.
Στην ρημαγμένη κάμαρα
κοιμάμαι τώρα μόνος
να την ξεχάσω δεν μπορώ
και με πληγώνει ο πόνος.
Θέλω σε όλους να το πω
μα ποιος να με πιστέψει
πως μια γυναίκα αγάπησα
και μ’ έχει καταστρέψει.
|
Me perni to, me perni to filótimo
ki ap’ to paráponó mu
dakrízune, dakrízune ta mátia mu
ke lióno ap’ ton kaimó mu.
Thélo se ólus na to po
ma pios na me pistépsi
pos mia gineka agápisa
ke m’ échi katastrépsi.
Mia níchta éfige makriá
chorís chorís na me rotísi
ke st’ orfanó spitáki mas
de tha ksanagirísi.
Thélo se ólus na to po
ma pios na me pistépsi
pos mia gineka agápisa
ke m’ échi katastrépsi.
Stin rimagméni kámara
kimáme tóra mónos
na tin ksecháso den boró
ke me pligóni o pónos.
Thélo se ólus na to po
ma pios na me pistépsi
pos mia gineka agápisa
ke m’ échi katastrépsi.
|