Σον θεό έφταγω τάμα
ντε συρές τον πόνον μάνα
ντε συρές τον πόνο μάνα
και εγέννεσες εμέν
Μάνα ξέρτς πως αγαπώ σε
εντροπή κεν, να ρώτησε
αν εν κόλαση ο κόσμον
ο παράδεισον που εν
Τα τιφέκια περισέβνε
οι άνθρωπ ντε φταν κε ξέρνε
οι άνθρωπ ντε φταν κε ξέρνε
την ζωή νατούν θα τρων
Κρούνε πέρνε σαν χαμένα
αχ και λέπνε τα καημένα
τα μωρά τα πεινασμένα
ντα αποθάνε ασό λοιμό
Σον θεό έφταγω τάμα
ντε συρες τον πόνο μάνα
ντε συρες τον πόνο μάνα
και εγνώρτσα τη ζωή
Πως ελέπω τα παιδόπα
μόνον ψόπο και στουδόπα
θεμ για χάλασον τον κόσμο
και να χτις ασήν αρχή
|
Son theó éftago táma
nte sirés ton pónon mána
nte sirés ton póno mána
ke egénneses emén
Mána ksérts pos agapó se
entropí ken, na rótise
an en kólasi o kósmon
o parádison pu en
Ta tifékia perisévne
i ánthrop nte ftan ke ksérne
i ánthrop nte ftan ke ksérne
tin zoí natun tha tron
Krune pérne san chaména
ach ke lépne ta kaiména
ta morá ta pinasména
nta apotháne asó limó
Son theó éftago táma
nte sires ton póno mána
nte sires ton póno mána
ke egnórtsa ti zoí
Pos elépo ta pedópa
mónon psópo ke studópa
them gia chálason ton kósmo
ke na chtis asín archí
|